Hogyan vágtunk bele a lakásfelújításba – és mit nem csinálnék újra

Soha nem gondoltam volna, hogy egy egyszerűnek tűnő lakásfelújítás ennyi izgalmat, stresszt és tanulópénzt hoz magával. Aztán belevágtunk. Elmesélem, hogyan indultunk el, mik voltak a legnagyobb kihívások, hol hibáztunk, mit tanultunk – és hogy végül hogyan lett mégis otthon a romokból.

Miért kezdtünk bele?

Adott volt egy régi, de jó adottságokkal rendelkező lakás. Az elképzelésünk egyszerű volt: csak egy kis frissítés, némi modernizálás, semmi extra. Persze, ez csak addig tűnt ilyen egyszerűnek, amíg valóban bele nem vágtunk. A valóság egészen más tempót és költségszintet diktált, mint amit a Pinteresten vagy a lakberendezős blogokon lát az ember.

A felújítás eleje: tervezés vs. valóság

Azt gondoltuk, hogy egy jól átgondolt tervvel és egy megbízható csapattal akár 1-2 hónap alatt rendbe rakjuk az egészet. Aztán már a bontásnál szembesültünk vele, hogy az „apró javítások” mögött komoly vezetékezési gondok húzódtak meg, és amit egy hétre terveztünk, az három lett. A költségvetésbe előre beépített tartalék – ami egyébként teljesen tudatosan szerepelt benne – pillanatok alatt eltűnt az első váratlan tételeknél. Itt tanultuk meg: egy lakásfelújításnál a 20–30% ráhagyás nem luxus, hanem minimum.

Voltak hibáink is – és nem is kevés

A legnagyobb hiba az volt, hogy nem készítettünk részletes tervet minden apró részletre. Például csak a burkolás után jöttünk rá, hogy jó lett volna plusz konnektor néhány helyre. Kétszer is belefutottunk abba, hogy ismerős ajánlása alapján választottunk szakembert – sajnos mindkét esetben újra kellett csináltatni a munkát másokkal, időt és pénzt veszítve.

Egy másik tanulságos pont az volt, hogy az első körös szakikkal nem kötöttünk írásos szerződést. Az egyikük egyszerűen eltűnt félúton, és mivel semmilyen hivatalos alapunk nem volt, nem is nagyon volt mit tenni.

A konyha – külön történet

A konyha lett a felújítás legnagyobb kihívása. Egyszerre akartunk esztétikus, modern és praktikus megoldásokat, ami papíron jól nézett ki – de a valóságban sokszor kompromisszumokat követelt. Például a kezdeti elrendezés dizájnos volt, de főzni benne kényelmetlen. Elkövettük azt a klasszikus hibát is, hogy túl kevés konnektort tettünk – a konyhapulton persze minden eszközt egyszerre szeretnénk használni.

A felső szekrényeket a „légiesebb tér” reményében kihagytuk – aztán csodálkoztunk, hogy alig van hely bárminek. Viszont voltak jó döntéseink is: egy strapabíró, minőségi munkalapot választottunk, ami azóta is bírja a mindennapi strapát, és a felső szekrények alá beépített világítás is sokat dobott a használhatóságon. A legjobb döntés mégis az volt, hogy egyedi, méretre szabott bútort készíttettünk. Nem volt olcsó, de minden centit kihasznál, és valóban úgy működik, ahogy nekünk kényelmes.

Ami jól sült el

Szerencsére nem csak hibákat követtünk el. Minden nap ellenőriztük a munkát, ami sok felesleges hibától megmentett minket. Előre kiválasztottuk a burkolatokat, szanitereket, így nem volt csúszás az anyaghiány miatt. Végig vezettünk egy Excel-táblát a költségekről – ijesztő volt néha ránézni, de legalább kontroll alatt tudtuk tartani a pénzügyeket.

A végén mégis megérte

Most, hogy kész vagyunk (legalábbis nagyjából), és minden a helyére került, azt tudom mondani: igen, megérte. Ha újrakezdeném, biztosan sok mindent máshogy csinálnék – de már tudom, mire kell figyelni. A legfontosabb talán az lett számomra, hogy ez nem egy sima projekt volt, hanem a saját otthonunk története. Minden kis hiba, minden újratervezés, minden fárasztó nap hozzátett ahhoz, hogy ez most tényleg a miénk.